Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Idén nyáron nem lesznek Matehetsz táborok

2020. május 19.

A 2020-as év Tutor Programjának keretén belül a Matehetsz három önismereti tábort készített elő idén nyárra, június-augusztus időszakra, a tavaly bevált balatonföldvári helyszínre, turnusonként 40 tutorált fiatal részvételére számítva.

Bár a járványhelyzet miatti korlátozások fokozatosan enyhülnek - így a napokban a „nem ott alvós” táborok szervezése is megengedetté vált –  a Matehetsz munkatársai mégis úgy döntöttek, hogy a nyári táborokat nem tartjuk meg.

A tutorrendszer már országos lefedettségű, így a táborainkra jellemző a résztvevők lakhelyét illetően is a változatosság. Ami ebből a szempontból az előző években sokszínűnek hatott, az idén erős kockázatot jelent. Sajnos nem tudjuk garantálni és kontrollálni az egyébként most egyelőre pontosan nem ismert, de sejthető egészségügyi előírásokat a panzióban, a közös étkezés, alvás, programok terén.

Bár a közösen töltött napok élménye nehezen helyettesíthető mással, de a következő tanév során szeretnénk hétvégi programok felkínálásával pótolni az elmaradt táborokat.
Ezzel kapcsolatosan még dolgozunk a lehetőségeken. 

Fotó: Matehetsz tábor, 2019. (Matehetsz)