Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nemzeti örökségünkre a tehetségeknek is szükségük van

2024. március 22.

Együttműködik a NÖRI és a MATEHETSZ

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége(Matehetsz). A Móczár Gábor főigazgató és Bajor Péter ügyvezető elnök által jegyzett megállapodás célja a felnövekvő generációk nemzeti identitásának erősítése, emlékezetpedagógiai és kulturális ismereteik gazdagítása. Azonosak a törekvéseik, hogy a szakemberek és a diákok, tehetséges fiatalok közösen erősítsék a helyi és a nemzeti közösségeket Magyarországon és a Kárpát-medencében.


 

A ma aláírt megállapodás értelmében a Matehetsz a Nemzeti Örökség Intézetének Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programjához kapcsolódva, a tehetségsegítéshez is kötődő képzéseket, műhelyfoglalkozásokat dolgoz ki és szervez pedagógusok számára a NÖRI által rendelkezésére bocsátott szakmai anyagok alapján. Emellett a Matehetsz bevonja a nemzeti és történelmi emlékhelyeket a mintegy 1500 intézményt összekötő tehetséghálózatába, ezzel erősítik a nemzeti örökségünket felkaroló, a tanulók számára élményt adó programok társadalmi befogadását.

A szakmai együttműködés részeként a NÖRI a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program tematikáján belül megvalósuló továbbképzések alapjául szolgáló szakmai anyagokat, tematikus leírásokat és oktatókat biztosít a Matehetsz számára.

„Fontosnak tartom a mai együttműködési megállapodást, mert a Nemzeti Örökség Intézetének célja, hogy a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében a fiatalok – a kidolgozott program segítségével élményszerű tudást szerezzenek a kiválasztott nemzeti és történelmi emlékhelyeinken. Ehhez pedig féltétlenül szükséges a programot értő és jól alkalmazó pedagógusok közössége, amelynek kialakítását e képzés elindításával kezdjük meg. Fontosnak tartom emellett azt is, hogy a programjaink így eljuthatnak azokhoz a szervezetekhez, amelyek szintén a fiatalok tehetséggondozását és oktatását tűzték zászlójukra” – mondta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az aláírt együttműködés kapcsán.

„Bármilyen tehetségterületről is legyen szó, a fiataloknak szükségük van erős személyes közösségi háttérre, nemzeti identitásra. A magyar történelem ismerete jelentheti azokat a gyökereket, amelyek a tehetséges fiatalok céltudatosságát, elszántságát folyamatosan táplálni tudják. A NÖRI-vel kialakított együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a magyar köznevelésben tanulók tudatosabban bontakoztassák ki tehetségüket, tanuljanak a magyar múlt eseményeiből, erőt merítsenek elődeik példájából” – jelentette ki Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke.

A Nemzeti Örökség Intézete a Miniszterelnökség háttérintézetekén két évvel ezelőtt indította el a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programot, aminek célja a 12-18 éves fiatalok élményalapú megszólítása és a nemzeti identitás erősítése a nemzeti és történelmi emlékhelyek és a közoktatás szereplőinek együttműködésével. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb igény van az iskolán kívüli, élményszerző tudásátadásra. Ez a program lehetőséget teremt az aktív helyszíni tanulásra, az iskolai közösség, valamint az egyéni kreativitás fejlesztésére. A szakmai szervezetekkel kidolgozott kész programcsomagot valamennyi szaktanár, osztályfőnök sikerrel alkalmazhatja.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) ernyőszervezetként működő közhasznú egyesület, 39 tagszervezetet tömörít, egyúttal egy Kárpát-medencei, valamint nemzetközi szakmai hálózat működtetője és résztvevő tagja. Kárpát-medencei tehetségpont-hálózatát közel 1.500 köznevelési intézmény, egyéb szervezet alkotja. A Matehetsz 2011 és 2022 között közvetlen módon összesen mintegy 100.000 gyermeket, tanulót, fiatalt ért el különböző fejlesztő programokkal, emellett 35 ezer pedagógus résztvevővel szervezett ingyenes továbbképzéseket, hangsúlyozottan a köznevelési tehetséggondozás erősítését fókuszba állítva. A képzésekhez kapcsolódva 40 szakkönyv és 19 tanulmányfüzet kiadása és ingyenes terjesztése történt meg, több mint 50 ezer példányban. Ezek között van a Tehetség kézikönyve is, ami mára már a szakterület alapművének számít.
A Matehetsz 2020 óta Magyarország Kormányának stratégiai partnere, programjait a kormányzati és civil önerő forrásból kialakított önálló ingatlanában, a budapesti Tehetségházban végzi.