Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

2013. május 15-én megjelent a Tehetséghidak Program második képzési üteme, amely 2013. augusztus második felétől 2013. december közepéig tart. Ebben a képzési ütemben 16 nyílt képzésen vehetnek részt a tehetséggondozást végző pedagógusok, valamint a Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok 114 db 10 órás képzésnek megfelelő csoportos képzésre pályázhattak. 

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatával minden évben igyekszik több, valamilyen területen kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalt anyagilag támogatni tehetsége kibontakoztatása érdekében. Idén a „Felfedezettek” egyike Egri Krisztina Tímea, a kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola tanulója lett. 

Prima Primissima – Legjobb a legjobbak között, ismerősen csenghet a mottó mindenkinek, aki találkozott a rangos díj rádiós vagy televíziós reklámjával. A MATEHETSZ csapatában a szlogen felcsendülésével az ismerősség élménye mellett a büszkeség érzése is megjelenik, hiszen idén december 6-án három tehetségnagykövetünket, Petrás Máriát, dr. Freund Tamást és Snétberger Ferencet, illetve prof. dr. Bagdy Emőke és Lackfi János munkatársunkat is díjazták. Nagy örömmel gratulálunk nekik és az összes díjazottnak az elismeréshez!

Beszélgetés Kothencz Melinda oboaművész-tanárral, mentorral idei sikerekről és egy különleges hangszerről mint tehetségterületről.

Öt éves a Nemzeti Tehetség Program.

Az „erősebb nem” nélkül nemcsak a család csonka, hanem a gyerek tehetségének a kibontakoztatása is nehezebb – mondja Révész György pszichológus. 
 

A hazai természettudományos tehetséggondozás kiválóságait díjazták november 27-én.

Amikor a sok kicsi együtt nagyon sokra megy: akár ez is lehetne a mottója az erdélyi tehetséges fiatalokat segítő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület évtizedes munkájának.

Tehetségsegítés az antalli szellemiség jegyében. Antall Péterrel, az Antall József Tudásközpont igazgatójával beszélgettünk komplex eseményeken keresztül megvalósuló tehetségsegítésről és pályaorientációról, gyakornoki programról és az antalli hagyományokról. Interjú.

Egy jó drámatanárnak nem lehet célja, hogy minden diákszínjátszójából ünnepelt színművész legyen. Helyette inkább gondolkodó, vitaképes, kommunikatív felnőtteket vár vissza az alma materbe. 

Dr. Molnár Katalinnal, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgettünk külföldi továbbtanulásról, rangsorokról, jó gyakorlatokról. Interjú.