Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Augusztus 20-án Vásáry Tamás zongoraművész, karmester vehette át – Erdő Péter bíboros mellett – a 2017. évi Szent István Rend díjat. A Kossuth-díjas művész az idei évben fogadta el a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége tehetségnagyköveti felkérését. Különleges képességekről, a tehetség meghatározhatatlanságáról beszélt honlapunknak.

Tutorált fiataloktól, nyári táborokról olvashatunk személyes történeteket, írásokat a Matehetsz hivatalos blog oldalán.

75 ország, közel 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a londoni Forum-on, Magyarországról Szvoreny Viktor, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottja lehetett jelen.

Az idei évben Kelet-Kínában, Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangzhou-ban került megrendezésre a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2017. augusztus 14-e és 19-e között.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) idén négy tábort szervezett a Nemzeti Tehetség Programba bevont gyerekek számára.

120 óra tehetséggondozás pénzügyi területen

A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte el a Global Grand Challenge Award fődíjat

Alex Knoll még csak 12 éves, de már saját fejlesztésű, fogyatékkal élőket segítő applikációját hirdeti szerte a világban

2017. június 24. és július 1. között került megrendezésre a Schweizer Jugend Forsch szervezésében a 28. Nemzetközi Élővilág Kutató Hét, Svájcban.

2017. május 31-én 38 intézmény kapott Minősített Tehetséggondozó Műhely címet. Az elismeréseket Dr. Illés Boglárka, az EMMI helyettes államtitkára adta át Budapesten

Elismerő oklevelet adtak át a Matehetsz részére 2017. június 27-én, az ELTE PPK oktatási innovációs napján 

Az eltelt évtized eseményeiről, eredményeiről egy rövid összefoglaló kiadványt készítettünk, melyet most honlapunkon, online is elolvashat.