Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

2013-ban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatának egyik fődíjasa lett a 14 éves Gledura Benjamin sakkmester, aki a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistáján jelenleg Európában az első, a világon a második helyen áll, a chess.com európai nagykövete, úszóbajnok. A fődíj elnyerése kapcsán kérdeztük.

2013. május 12-én, a texasi Houstonban rendezett 6. Fenntarthatósági Olimpián (I-SWEEEP) Szalóki Csaba; május 17-én, az arizonai Phoenixben rendezett 64. Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) pedig Papp Gergely ért el harmadik helyezést. Mindketten a tavalyi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért eredményük alapján indulhattak az USA-ban.

Magyarország csapata másodszor vett részt a megmérettetésen, ahol idén sikerült a tavalyi eredményeket is felülmúlni.  Az üzbég fővárosban rendezett diákolimpián a négytagú csapat minden tagja érmet szerzett, átlagpontjaik alapján a résztvevő 17 ország közül csupán az orosz versenyzők előzték meg őket.

A Napvilág Kiadó ARANYELME KÉPESSÉGTÁR címmel tehetséggondozó füzetsorozatot indított. A kiadó a Nyelv és kommunikáció, valamint a Logika és matematika kiadványokat 2013. május 24-én, pénteken 10 órakor bemutató foglalkozás keretében ismerteti az érdeklődőkkel.

A tanórán kívüli tehetségsegítő programok megvalósítására a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése érdekében kiírt pályázat eredményeinek összefoglalása

Örömmel értesítjük a tehetségpontokat, hogy kiegészítő nyílt képzésként meghirdetjük a H501 belső sorszámú, általános témájú PAT képzést (Tanulásfejlesztés a tehetséggondozásban). 

A Tehetséghidak Program 18 nyílt és 60 csoportos képzés megszervezését támogatja az I. képzési ütemben.

Az idei második számban ezúttal is számos szakcikket, beszámolót, portrét, recenziót és más írokat olvashatnak a zenetanítás iránt érdeklődők.

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács idén második alkalommal rendezte meg a sajátos nevelési igényű gyermekeknek a szépíróversenyt, melyen 263 településről, 4 kategóriában összesen 5757 gyermek mérette meg magát, a döntőbe pedig összesen 240 gyermek jutott tovább.

Huszonhat kiemelkedő elismertségű kutató – köztük Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és az Európai Tehetségsegítő Tanács elnöke – az Akadémia levelező tagja lett a közgyűlés első napján megtartott szavazás eredményeként.

Tehetséges vagy, de a tehetséged eddig inkább befektetéssel, mint jövedelemmel járt? Érdekel az üzlet, de nem értesz hozzá? Szeretnél vállalkozni, de nem tudod, honnan indulj el? Van egy jó ötleted, de nem tudod, hogyan tovább?

Április 24-én és 25-én, két kategóriában (8-9. évfolyam és 9-10. évfolyam) rendezte meg a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (PKM). A döntőbe összesen 19 településről 32 tanuló jutott be az iskolai, majd ezt követően a megyei, illetve fővárosi versenyekről.