Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

A TudásFeltöltés 2.0 tudomány-vizualizációs vetélkedő pályázati határidejének lejártáig 74 rövid videó érkezett középiskolás és általános iskolás csapatoktól, többségében a fizika és a kémia tudományterületéről. De az igazi vetélkedés még csak most kezdődik: március 9-ig lehet szavazatokkal a döntőbe segíteni a kedvenc filmeket a www.tudasfeltoltes.hu oldalon.

2014-ben négy fiatal nyerte el a Sólyom László által adományozott ösztöndíjat.
 

2014-ben hetedik alkalommal versengtek a Dürer Matematika-, Fizika- és Kémiaverseny indulói a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban.

A kreatív gondolkodás jelentősége az információs társadalom gyors fejlődése és a folytonosan változó munkaerőpiac kihívásai közepette folyamatos felértékelődésen megy át. Az elmúlt évtizedek során számos elmélet született a kreativitásról, melyek döntő része az egyénen belüli sajátos tényezőket, a személyiséget, a gondolkodást és a kreatív folyamatokat helyezte előtérbe. A legfrissebb kutatások a környezeti tényezők jelentőségét hangsúlyozzák, hiszen az egyéni képességek és készségek csak támogató környezetben tudnak teljes valójukban kibontakozni.
 

Interjú a budapesti Szent István Gimnázium sokszínű tehetségazonosítási módszereiről Borosné Jakab Edit tanárnővel.

Memóriatesztek iskolásoknak.

Február 4-én Budapesten a 6. Magyarországi Coaching Konferencia keretében ünnepélyesen átadták a nyerteseknek a Mentor Oscar-díjat.

A pedagógiában alapvető fontosságú a diákok figyelmének, terhelhetőségének elemzése, hiszen  a koncentrációs képességet számos tényező befolyásolja. Különösen azért fontosak a figyelemvizsgálati módszerek, mert a figyelem fejleszthető, egy dekoncentráltnak, vagy lustának tűnő diák esetében is elérhető, hogy akár tartósan is tudjon figyelni, befogadni és feldolgozni akár tetemes mennyiségű információt.

A különböző képességeket, készségeket mérő eszközök között nem egyszerű eligazodni. Nem véletlen, hogy a pszichológiai teszteket kizárólag képzett szakemberek vehetik fel és értékelhetik. A tehetséges gyermekek azonosítása gyakran ilyen mérések, kérdőívek kitöltése segítségével történik, ezért a téma méltán tart számot a szülők figyelmére is. Az alábbiakban igyekszünk összefoglalni a leggyakrabban használt intelligenciatesztek jellemzőit.

Február 12-ig pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány által a legkiválóbbaknak kiírt ösztöndíjakra.

Szakma- és pályaválasztási segítség az interneten.

2014-ben is lehetőség van arra, hogy a MATEHETSZ és a Nemzeti Tehetség Program támogatására fordítsa adója 1+1%-át. Ne feledje, a rendelkező nyilatkozatot akkor is kitöltheti, ha munkáltatója vagy a NAV készíti el adóbevallását!