Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Különlegesen gazdag, több évtizedes tehetségsegítői szakmai munkásságáért Bonis Bona Életmű Díjat vehetett át Dr. Polonkai Mária kollégánk. A díjat Novák Katalin, az EMMI államtitkára adta át az MTA Dísztermében 2017. június 16-án.

A 17 éves Budai Franciska (Osztrák Iskola, Budapest) lett a Vitázik a világ ifjúsága vetélkedő magyarországi döntőjének győztese

Az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozatának II. Csúcstalálkozója

Bmutatták az iskolák alsó tagozataiban már sikerrel alkalmazott Sakkpalota program új, óvodások számára kidolgozott elemeit.

Interjú Ujlaki Annával, az Aegon Magyarország és a Matehetsz közös, „Magamra ismerek” című irodalmi pályázatának idei győztesével. A fiatal tehetség Dragomán György: Oroszlánkórus c. művére készítette el esszéjét. A díj elnyeréséről, eddigi tevékenységeiről és jővőbeni terveiről kérdeztük.

A 2017. május 14-19. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) Horváth Roland képviselte Magyarországot 

Interjú Szendrő Péter professzorral, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia elnökével a MATEHETSZ első évtizede kapcsán tehetséggondozásról és az idén rendezett XXXIII. OTDK tapasztalatairól.

2017. május 24-én, illetve 25-én, a Magyar Innovációs Szövetség megszervezi az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségét

Interjú a 2017-es Felfedezettjeink pályázat fődíjasával.

Szögi Roland még csak 16 éves, de már számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet a matematika tudományterületén. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium geometriai szaktanára jelölte a Felfedezettjeink ösztöndíjra, melynek elnyerése kapcsán beszélgettünk vele.

Interjú a 2017-es Felfedezettjeink pályázat fődíjasával.

Nikolényi Gergő ifjú kutató, a biológia tudományterületén tevékenykedik. Jelenleg a Cambridge-i Egyetemen folytatja tanulmányait. Eddigi tudományos pályájáról, a Felfedezettjeink ösztöndíj elnyeréséről és a tehetséggondozásról beszélgettünk vele.

Fiatal tehetségek indítottak útjára egy programot általános iskolások számára, melyben a kognitív képességeket fejlesztése mellett 1-8. osztályos korig különböző témájú feladatokat játszhatnak az érdeklődő diákok.

Idén 24 ifjú hölgy és 26 fiatalember vesz részt a La femme 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramjában