A Virtuózok V4 nemzetközi produkció újra várja a 2003. január elseje után született fiatalok jelentkezését, akik szeretnék megmutatni és összemérni zenei tudásukat a Visegrádi Négyek komolyzenei versenyzőivel. A 2016 óta létező tévéműsor 2020-ban nemzetközi porondra lépett és milliók követték nyomon a komolyzenei tehetséggondozó show-műsort. 2023- ban 4 országban egyszerre láthatják a nézők a 4 nemzetet képviselő 16 versenyzőt felvonultató egyedülálló tehetéségkutató tévéműsort. Az egyes epizódok megtekinthetők a Virtuózok Youtube csatornáján.
Még 2022-ben egy izgalmas programban dolgoztunk együtt a HiSchool Alapítvánnyal, akik gimnazista diákoknak segítenek kiigazodni a pályaorientáció útvesztőjében.
Amellett, hogy egyetemi helyszíneken megrendezett pályaorientációs fesztivált rendeznek, mellyel a tanárok munkáját is segítik ezen a téren, igényfelmérés mentén céglátogatásokat is szerveznek a diákoknak. Jelenleg keresik azokat a budapesti gimnáziumokat, akik szívesen kapcsolódnának a pályaorientációs programjaik megvalósítása kapcsán. Bemutatkozásuk és felhívásuk itt olvasható.
B.Trefil Edina az elmúlt évek során a Matehetsz számos programjának sikeres megvalósításában vett részt. Klinikai és mentálhigiéniai gyermek– és ifjúsági szakpszichológusként óvodás kort érintő kérdésekben, a tehetségígéret kisgyermekek szüleinek is mindig sokat segített szakmai tanácsaival.
Edinát ezúttal az iskolaválasztás kérdésével kerestük meg, mivel az online ügyfélszolgálatunkon ez a leggyakoribb probléma, amivel hozzánk fordulnak a szülők.
Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett, jelentős pénzjutalommal járó tanári díjat alapított 2022-ben a BME mellett működő Pro Progressio alapítvány.
A díj alapításával az alapítvány elismerésben szeretné részesíteni azokat a kiemelkedő középiskolai tanárokat, akiknek meghatározó szerepük van tanítványaik pályaválasztásában és egyetemi tanulmányokra történő felkészítésében, valamint ösztönözni és bátorítani kívánja a középiskolás lányokat a műszaki és természettudományi pályák választására, példaképül állítva számukra Pécsi Eszter életútját.
„A tehetségek támogatása közös nemzeti ügyünk”
Az idei XIV. Kárpát-medencei Tehetségnapon kilenc kiemelkedően tehetséges fiatal kapott „Felfedezettjeink”-ösztöndíjat. A Nemzeti Tehetség Program civil ernyőszervezete, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) szándéka szerint az évente megrendezett tehetségnap a tehetséges fiatalokra, segítőikre és a nyílt programlehetőségekre irányítja a pedagógusok, szülők figyelmét.
Dávid Roland Mózes a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink" pályázat különdíjasa volt 2021-ben, és azóta is nagy sikereket ért el, amire mi is nagyon büszkék vagyunk! Ami a legkiemelkedőbb eredménye, hogy a Virtuózok V4+ szuperdöntőjének – ahol Placigo Domingo is értékelte a versenyzőket- a magyar győztes díját nyerte el. Felkészítő tanárával, mentorával, - Laskay Edittel - és Rolanddal beszélgettünk
Köznevelési intézmények pedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatói és civil szervezetek tehetséggondozói számára a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a „BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” díjra, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerése céljából.
A Matehetsz „Kérdése van, írjon nekünk” online ügyfélszolgálatának egyik legfontosabb témaköre a pályaválasztás, ami a szülők számára egy hosszú és nehéz folyamat is lehet, számos kérdéssel és aggodalommal.
A Családbarát Magyarország Központ évek óta elkötelezett a magyar családok fejlődésének segítésében, a családi közösségek sikerességében és lehetőségeik kiszélesítésében, így fontos küldetésük az is, hogy a pályaorientációs kérdésekban segítsék a szülőket. A különböző támogatási lehetőségekről kérdeztük Annus Gábort, a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatóját.
A folyamatos, egész Európát érintő gazdasági változások miatt egyre fontosabb, hogy olyan szakmát válasszanak a fiatalok, amivel a munkaerőpiacon velük szemben támasztott követelményeknek sikeresen meg tudnak felelni. Hogy miképp segíthetjük, támogathatjuk gyermekinket a választásban, arról Dr. Suhajda Csilla Juditot, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem-egyetemi docensét, pályaorientációs szakértőt kérdeztük.